Asztrosuli

Hogyan kezded a napot?

Egyes emberek az ágyban maradnak fekve, amíg olyan késő nem lesz, hogy hajszolniuk kell magukat, alig marad idejük elvégezni a reggeli rutint, talán munkába menet még felszürcsölnek egy kávét, hogy utána teljesen stresszelve kezdjenek dolgozni. Mások korábban kelnek, mint a család többi tagja, hogy ne zavarják őket, és valahol az úton elpiszmogják az időt.

A pszichológiai kutatás már régen rájött arra, hogy rendkívül fontos, hogyan kezdi valaki a napját. A reggeli első 10-20 perce rányomja bélyegét az egész napra. Aki kora reggel már hajszolja magát, az ezt fogja tenni egész nap. Aki elszuszogja a nap első szakaszát, az napközben sem jön igazán lendületbe. Aztán vannak még azok, akik már kora reggel elkezdenek veszekedni, és agresszióra készen folytatják a napot. Természetesen napközben is hamarabb bújnak ki a bőrükből. A pszichológia azt mondja, hogy az embernek azonnal össze kellene szednie magát, amikor felkel, hogy ráhangolódjon a napra. Azt ajánlja, hogy ehhez legalább fel kell ülni az ágyban, de még jobb lenne felkelni, és helyt foglalni egy széken. Továbbá azt tanácsolja, hogy pár percig mélyeket lélegezzünk, hogy energetikailag felépüljünk. A legfontosabb, hogy pozitívan állítsuk be magunkat a napra. Például elképzelhetjük, ahogy teljesen lazán megyünk dolgozni, egészen barátságosan köszöntjük kollégáinkat, talán főnökünket is, végül mosolyogva nekilátunk dolgozni. Az asztrológia még tovább megy. Azt mondja, hogy csillagjegytől függően különböző beállítottság fontos és helyes. Egy Kos jegyű embernek másképpen kell beállítania magát, mint egy Szűz vagy egy Halak jegyűnek. Tehát a csillagjegyen múlik, hogyan tudunk a legelőnyösebben kezdeni. Sokan mondták már, hogy jobb lett így a napjuk.

 

Ha a Kos jegyében születtél, akkor uralkodó bolygód a Mars az energia, a nyugtalanság bolygója:

Rendszerint már az ébredéskor nyugtalan vagy: gondolatok száguldoznak a fejedben, melyek elmúlt sikerekkel és vereségekkel, de ugyanúgy a következő nap tervezésével is foglalkoznak. Számodra elsősorban fontos, hogy belülről megnyugodj. Igyekezz azonnal felkelni, ne csak a közismert „még 10 perc” ágyban eltöltése után. Ez nem hoz semmit, ellenkezőleg, még nyugtalanabb leszel tőle. A felkelés fordulópontot jelent. Az a helyes, ha mindjárt felkelés után leülsz egy székre, és megpróbálsz lehetőleg egyenesen és függőlegesen ülni. Két kezed a combodon nyugszik, tenyérrel felfelé. Hunyd le a szemed. Engedd gondolataidat tovább futni, de ne figyelj rájuk. Lélegezz nyugodtan, és próbálj meg közben egy belső erőteljes nyugalmat felépíteni. Ezzel a belső tartással menj végig gondolatban napirended legfontosabb helyein, például a bevásárlóközpont pénztárán, butikod eladóterén, vagy a a munkahelyeden, ahol dolgozol. Minden reggel vidd végig ezt a ráhangolást 5 percen át. Már rövid idő után észre fogod venni napjaid minőségének javulását.

Ha a Bika jegyében születtél, akkor uralkodó bolygód a Vénusz, a kényelem, a kellem bolygója:

Számodra fontos, hogy erőltesd az átmenetet az alvásból az ébrenlétbe. A Bika jegyének természete miatt örökké tudnál aludni. Ezért fontos, hogy szilárdan elhatározd: amint megszólal a vekker, felkelsz. Az asztrológus ajánlata: ki az ágyból! Utána mindjárt leülhetsz valahova máshova, leginkább egy székre. Mindkét lábadnak érintenie kell a földet. Vegyél pár mély levegőt. Utána kezdd el elképzelni, hogy össze vagy nőve a földdel, amelyen a lábaid nyugszanak. A padló a lábad alatt, mint a Föld képviselője és a lábaid ugyanazon anyagból vannak. Másképpen mondva: része leszel a Földnek, mint például egy fa, ami kiemelkedik belőle. Képzeld el továbbá, hogy felveszed a Föld energiáját, és testedet feltöltöd vele. Öt perc után fejezd be ezt a gyakorlatot, és közben képzeld el, hogy az erőt, amit felvettél, magaddal viszed ebbe a napba. Meg fogod látni, hogy utána elégedettebben és boldogabban töltöd a napodat.

Kategóriák